Európában 10 millió új lakásra van szükség

10 millió. Ennyi új lakásra van szüksége Európának az elkövetkező években a lakhatási válság leküzdéséhez. A lakhatáshoz való hozzáférés hiánya az egész Európai Unióban komoly problémává vált, amely befolyásolja az emberek életét és gátolja Unióunk versenyképességét. Nem építünk és nem újítunk fel eleget, és nem is tesszük ezt elég gyorsan. Az Európai Parlament létrehozta az első, a lakhatási válsággal foglalkozó különbizottságot, amelynek egyetlen feladata volt: kidolgozni Európa első útitervét e kihívás sürgős megoldására.

Az ebből született jelentés, amelyet tavaly márciusban nagy többséggel fogadott el az Európai Parlament, egyértelmű irányvonalat vázol fel: meg kell erősíteni az együttműködést a nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal, fel kell gyorsítani a lakásépítést és -felújítást, javítani kell a köz- és magánfinanszírozáshoz való hozzáférést, célzott politikákat kell kidolgozni a leginkább rászorulók számára, valamint javítani kell az adatmegosztást.

Az igazi kihívás az, hogy a többszintű koordinációtól a cselekvés felé mozduljunk el, és a probléma gyökerét, a lakáshiányt kezeljük. Sürgősen megoldást kell találni erre a 10 millió lakásból álló hatalmas hiányra. A számok egyszerűen nem jönnek ki. Elkerülhetetlen, hogy az árakra erős felfelé irányuló nyomás nehezedjen. A Parlament jelentése nemcsak az okokat határozza meg, hanem konkrét intézkedéseket is javasol a helyzet megfordítására.

Az EU rendelkezik a szükséges eszközökkel. Tudjuk, hogy elengedhetetlen a szabályozási egyszerűsítési folyamat előmozdítása. A túlzott bürokrácia fojtogatja az építőipart. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk a lakásügyi egyszerűsítési csomagra és az építési szolgáltatásokról szóló irányelvre. Rendelkezésre kell bocsátanunk a telkeket. Fel kell gyorsítanunk az engedélyezési eljárást. Elfogadhatatlan, hogy az építési engedély iránti kérelmek elbírálása akár két évig is eltarthat. Csökkenteni kell az adóterheket. Javasoljuk a héa-irányelv reformját, hogy lehetővé váljon egy szupercsökkentett kulcs alkalmazása. Ösztönöznünk kell az innovációt az építőiparban: az iparosítás, a moduláris vagy az előregyártott építkezés segíthet a probléma megoldásában. A jogbiztonság elengedhetetlen az ingatlanpiac számára.

Ha komolyan gondoljuk a hiány lefaragását és a 10 millió lakás építését, tőkét kell mozgósítanunk. Az állami források soha nem lesznek elegendőek. A magánbefektetések vonzása elengedhetetlen. Gondoskodnunk kell arról, hogy a hitelek eljussanak a kis- és középvállalkozásokhoz az építőiparban. Elő kell mozdítanunk a köz- és magánszféra közötti partnerségeket. Az európai alapoknak fontos szerepük van az Európai Beruházási Bankon és a bejelentett páneurópai lakásberuházási platformon keresztül. 

A Parlament egyértelműen fogalmaz: a kínálat és a finanszírozás terén kell cselekednünk. Az Európai Bizottságnak jelentős cselekvési mozgástere van. Akkor mi hiányzik? Politikai akarat, józan ítélőképesség és az eredmények elérésére irányuló elszántság. A Bizottság első, a lakhatási válság kezelésére irányuló javaslata nem találja el a célt. Szeptember 9-én a Bizottság bemutatta az intézkedések első csomagját, amely tartalmaz egy sor ajánlást a tagállamok számára, valamint egy jogalkotási javaslatot a megfizethető lakhatásról. Az ajánlások közül néhányat érdemes kiemelni: az építési engedélyek és engedélyezési eljárások felgyorsítása, az építési idő 60 napra történő csökkentése, a fiatalok lakhatáshoz való hozzáférésének megkönnyítése, valamint az európai finanszírozás jobb kihasználása. Jól hangzik, de egyelőre ennyiről van szó: ajánlásokról.

A csomag második javaslata, az úgynevezett „Megfizethető Lakhatási Törvény” azonban teljes csalódást okoz. Célja a rövid távú turisztikai szálláshelyek szabályozása anélkül, hogy tisztázná, hogyan fog ez hozzájárulni a lakhatási probléma megoldásához; ehelyett viszont korlátozásokat javasol a második otthonok vagy a fő lakóhelyként nem használt telkek vásárlására vonatkozóan. Az ilyen elképzelések közvetlenül ellentmondanak az európai projekt néhány alapelvének, például a magántulajdon védelmének, a szabad versenynek és a piacgazdaságnak. És nem csak ez: ez egy olyan intézkedés, amelyet más országokban már kipróbáltak: Franciaország és Svájc két példa erre. Különböző tanulmányok szerint az ilyen intézkedések részben visszafoghatják az árakat, de negatív hatással vannak a foglalkoztatásra és a gazdasági tevékenységre is. Ez aligha lehet a legjobb gyakorlat a előttünk álló probléma megoldására.

Úgy tűnik, hogy a Bizottság javaslata inkább ideológiai előítéletekből és politikai érdekekből fakad, mint a lakhatási probléma megoldására irányuló őszinte szándékból. Dan Jørgensen európai biztos és Teresa Ribera, a Bizottság alelnöke téves megközelítést alkalmaznak. Úgy tűnik, hogy a spanyol kormány lakáspolitikájának bizonyos elemeit próbálják lemásolni, amely az intervencionizmust részesíti előnyben, korlátozza az árakat, visszatartja a befektetéseket és csökkenti a kínálatot. Ezek olyan intézkedések, amelyek csak súlyosbítják a válságot, és éppen ezért az Európai Parlament már elutasította őket jelentésének véglegesítésakor.

Nem fogjuk megoldani Európa lakáshiányát a következmények szabályozásával, ahogyan azt a politikai baloldal javasolja. Növekedést és jólétet kell teremtenünk. Sürgősen befektetéseket kell vonzanunk, nem pedig elriasztanunk őket. Ehhez egyszerűsítenünk kell a szabályozást, le kell építenünk a bürokráciát, csökkentenünk kell az adókat, ösztönöznünk kell az innovációt, és vonzanunk kell mind az állami, mind a magánforrásokat. 10 millió új lakás: megvan a tervünk a megvalósításra; most már csak az elszántságra van szükségünk.