Jogi ügyek

Az uniós jog és az európaiak jogainak védelme

Szintén a bizottság feladatkörébe tartozik a képviselői statútum és a személyzeti szabályzat, amelyek többek között a kiváltságokról és mentességekről, valamint a képviselői mandátumok ellenőrzéséről rendelkeznek. Ezenkívül a bizottság a polgári ügyekben folytatott igazságügyi és közigazgatási együttműködéshez kapcsolódó intézkedéseket fogad el, foglalkozik a környezeti felelősséggel és a környezeti bűnözés szankcionálásával, és gondoskodik az Európai Parlament jogainak és előjogainak jogi szempontú védelméről.

Ami pedig a szellemi tulajdont illeti, a bizottság mindent megtesz azért, hogy a védjegyekre, üzleti titkokra és a szerzői jog jövőjére vonatkozó uniós jogszabályok megfeleljenek az európai vállalkozások és polgárok igényeinek. A társasági jogot illetően elsődlegesen arra törekszik, hogy a fizetésképtelenségre vonatkozó új szabályok elősegítsék az ellenőrzést, az egyszemélyes korlátolt felelősségű magántársaságokra vonatkozó új javaslatok pedig támogassák az egyre növekvő számú kkv-t.

Ugyanakkor a bizottság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a polgárokra, a családokra és a vállalkozásokra: a közeljövőben tervezi felülvizsgálni a házassági ügyekre és a szülői felelősséggel (többek között a gyermek jogellenes elvitelével) kapcsolatos ügyekre vonatkozó nemzetközi magánjogi jogszabályokat és a kis értékű követelések eljárását.

Végül pedig a bizottság segítséget nyújt a Parlamentnek véleménye kialakításához számos, technikailag összetett kérdésben a jogalkotással, a nemzeti parlamentektől kapott tájékoztatással és a Parlament érdekeinek bíróság előtti védelmezésével kapcsolatban.

Folyamatban

No result

Kapcsolódó álláspont

Jogi és belügyek

Más kapcsolódó tartalmak

hirek 01.01.1970 - 1:00
news 01.01.1970 - 1:00
GAZDASÁG ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

Megbízhatóbb felelősségi szabályok az atomkáreseteknél

Az Európai Parlament elfogadta Mészáros Alajos...