Alkotmányos ügyek

Előtérben a polgárokat foglalkoztató kérdések

A bizottság további feladata, hogy javítsa az európai politikai pártok és alapítványok szabályozását. Nyomon követi az uniós szerződések végrehajtását, és értékeli az Európai Unió és intézményeinek működését. Végezetül pedig ez a bizottság foglalkozik az uniós intézmények közötti intézményközi kapcsolatokkal és az ezeket szabályozó megállapodásokkal, továbbá az egyes tagállamok csatlakozásának, illetve – a brexit esetében – kilépésének intézményi következményeivel.

A bizottság emellett dolgozik az Európába vetett közbizalom helyreállításán, nagyobb figyelmet szentelve a polgárokat foglalkoztató kérdéseknek. Ennek megfelelően az Európai Parlament választási eljárása kiemelt helyen szerepel a bizottság napirendjén.

Az EPP Képviselőcsoport volt a fő hajtóereje a képviselők megválasztására vonatkozó szabályok nemrégiben történt frissítésének, amely a választási okmány 1976-os elfogadása óta az első módosítás volt. Az új jogszabály az átláthatóság és a választásokba vetett bizalom erősítését célzó intézkedések mellett bevezeti a postai és elektronikus szavazás lehetőségét. Továbbá igyekszik tudatosítani a választások európai jellegét, hangsúlyozva a jelöltek valamely európai politikai párthoz való tartozását.

Egyéb kiemelt területei közé tartozik az uniós politikai pártokra vonatkozó új statútum végrehajtása és a nemzeti parlamentekkel való együttműködés.

Folyamatban

No result

Kapcsolódó álláspont

Jogi és belügyek

Más kapcsolódó tartalmak

hirek 04.07.2013 - 10:15
news 04.07.2013 - 10:15
JOGI ÜGYEK ÉS BELÜGYEK

Ajánlások a 2014-es európai választásokra

Az Európai Parlament plenáris ülése ma nagy többséggel fogadta el azt a...