Fejlesztés

Az uniós fejlesztési támogatások alakítása

Gyakorlatilag ez a bizottság felelős az uniós támogatási kiadások költségvetésének meghatározásáért, valamint figyelemmel kíséri az Európai Bizottság, az Európai Külügyi Szolgálat és az uniós támogatási alapokat felhasználó többi szervezet működését. Rendszeresen részt vesz politikai párbeszédekben, mind kétoldalú módon, mind megfelelő nemzetközi szervezetekkel és parlamentközi fórumokkal, előmozdítva a demokratikus értékeket, a jó kormányzást és az emberi jogokat a fejlődő országokban.

Keményen dolgozik azon is, hogy jobb koordináció jöjjön létre az adományozó országok és az ügynökségek között, többek között a fejlődő országokkal kötött együttműködési megállapodások révén. Az EPP Képviselőcsoport segített a harmadik országoknak nyújtott pénzügyi támogatásokra vonatkozó eljárások kidolgozásában.

A pénzügyi támogatáson túl

Az EPP Képviselőcsoport úgy gondolja, hogy a szegénység megszüntetésének kell az európai fejlesztési politika középpontjában maradnia. Hiszünk abban, hogy a támogatást a legszegényebb országokra és a legsérülékenyebb államokra kell összpontosítanunk, ahol általános a rendkívüli szegénység és a támogatás a legnagyobb hatást tudja elérni.

Mivel azonban a támogatás önmagában nem hoz létre fejlődést, többet akarunk tenni ennél: a béke, az emberi jogok, a jó kormányzás, valamint a fenntartható szociális, gazdasági és környezeti fejlődés előmozdítása is kulcsfontosságú számunkra. Rendszeresen sürgettünk konkrét intézkedéseket a migrációval, a kereskedelemmel, a pénzügyekkel, a mezőgazdasággal és a környezettel kapcsolatos uniós belső politikáknak a globális fejlesztési célokkal – mint például az ENSZ millenniumi fejlesztési céljaival – történő összehangolására.

Az EPP Képviselőcsoport zöld utat adott az Európai Fenntartható Fejlődési Alapnak, melynek célja a migráció kiváltó okainak kezelése 3,3 milliárd EUR biztosításával hitelek és garanciák formájában annak érdekében, hogy 44 milliárd EUR magánberuházást mozgósítsanak a nagy kockázatú területeken, főleg Afrikában, de a Nyugat-Balkánon és a Közel-Keleten is.

Folyamatban

No result

Kapcsolódó álláspont

Külügyek

Más kapcsolódó tartalmak

No result