History

Olvassa el, miként formálta az EPP család az európai integráció történetét. Fedezze fel, hogy a mai kihívásokkal teli Európában hogyan tartjuk továbbra is szem előtt ezt az örökséget azáltal, hogy hűek maradunk meggyőződésünkhez: egy egyesült Európához, mely az emberi méltóságra, a szabadságra, az emberi jogokra, a jogállamiságra, a szolidaritára és a szubszidiaritásra épül.

1953 óta dolgozunk Európa egyesítésén

A második világháborút követő időszakban Európa Alapító Atyái – Robert Schuman francia külügyminiszter, Konrad Adenauer német kancellár és Alcide de Gasperi olasz miniszterelnök – eltervezték egy békés Európa újjáépítését. Az első meghatározó lépésként közösen létrehozták az Európai Szén- és Acélközösséget. Képviselőcsoportunk, akkori nevén Kereszténydemokrata Képviselőcsoport, 1953. június 23-án alakult az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlésének politikai frakciójaként.

A következő generáció az európai gazdaság terén mélyítette az integrációt, hogy létrejöhessen egy nagy, közös piactér Európában. Az EU intézményei az integráció során jöttek létre, 1979-ben tartottak először európai parlamenti választásokat. Nevünk ekkor változott Európai Néppárti Képviselőcsoportra.

A Berlini Fal leomlását és a kommunizmus visszaszorítását követő  újraegyesítés ötletéből kiindulva, az EPP teljes támogatásáról biztosította a térségben kialakuló többpárti demokráciákat. Az emberek a jobbközép antikommunista pártokat kezdték támogatni, aminek következtében az 1999 júliusi európai választásokon az EPP lett – és azóta is – az Európai Parlament legnagyobb frakciója.

Poltikai filozófiánkat az évek során változó helyzethez igazítottuk és felvettük tagjaink közé Skandinávia és Közép és Kelet Európa mérsékelt és konzervatív pártjait. 1999 és 2009 között nevünk Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és Európai Demokraták Képviselőcsoportja volt, majd 2009 júniusa óta újra Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoportja.

A Robert Schuman-érem

Tudjon meg többet a kitüntetésről, mellyel azokat a férfiakat és nőket jutalmazzuk, akik bátorsága és elképzelései hozzájárultak Európa újraegyesítéséhez, valamint a béke, a demokrácia és az emberi jogok előmozdításához.

EPP frakciós archívum

Vegye fel a kapcsolatot archiválási csoportunkkal, hogy megismerje azt a felbecsülhetetlen értékű örökséget, mely bemutatja frakciónk történetét 1953-as alapítása óta és szerepét a ma ismert EU létrehozásában.