AZ ITT KIFEJTETTEK A NEMZETI DELEGÁCIÓ ÁLLÁSPONTJA, AMELY NEM MINDEN ESETBEN EGYEZIK A FRAKCIÓ ÁLLÁSPONTJÁVAL

Daphne Caruana Galizia korrupciós ügyeket vizsgáló oknyomozó újságírónő brutális meggyilkolása kapcsán az Európai Parlament plenáris ülése a máltai jogállamiságról tartotta vitát ma délután. Járóka Lívia fideszes EP-képviselő felszólalásában elmondta: „Eddig is tudtuk, hogy az oknyomozó újságírásba bele lehet halni, de hogy mindez az EU-ban történik a 21. században, az elkeserítő. A máltai kormány reakciója pedig igazán sokkoló”.

Az ún. Panama Papers és a most napvilágra került ún. Paradise Papers esete mutatja, hogy mennyire széles a pénzmosás és visszaélések mértéke a szigetországban. „Elvettek egy életet, lemészároltak egy újságírót, mely bűncselekmény célja az igazság eltusolása volt, erre pedig a Bizottság feltűnően lassan reagált” – hangsúlyozta Járóka.

A néppárti politikus rámutatott, hogy nagyfokú tudatlanságra utal, hogy több parlamenti képviselő is párhuzamot von a máltai helyzet és Magyarország között. A képviselő beszédében felhívta az Európai Bizottságot, hogy szólítsa fel a máltai kormányt az azonnali párbeszédre és kerülje még a látszatát is annak, hogy kettős mérce alapján ítéli meg a tagállamokat.

A vitát követően felavatták a Daphne Caruana Galiziaról elnevezett sajtótájékoztató termet az Európai Parlament strasbourgi épületében.

Más kapcsolódó tartalmak