További lépések szükségesen a roma nők integrációja érdekében

17.09.2013 7:30

További lépések szükségesen a roma nők integrációja érdekében

Fordítás
Ez a tartalom szintén elérhető:

"Az európai intézményeknek, a tagállamoknak, valamint a helyi hatóságoknak további erőfeszítéseket kell tenniük a roma nők, amely Európa legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportja, helyzetének javítása érdekében” – mondta el Joseph Daul, a Néppárti Képviselőcsoport elnöke és Járóka Lívia fideszes EP-képviselő, az Európa Romastratégia jelentéstevője. Ezen a héten számos eseményre kerül sor Brüsszelben, Horvátországban és Magyarországon, melyek központi témája a roma nők helyzete.   

Szeptember 18-án Brüsszelben a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszeréről tart közmeghallgatást az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága az Állampolgári, Bel- és Igazságügyi Bizottsággal közösen. Ezt követően, szeptember 19-20-án pedig tényfeltáró küldöttség utazik Horvátországba és Magyarországra, hogy a roma nők sajátos helyzetéről tájékozódjon a régióban. A delegáció vezetője Járóka Lívia, az egyetlen roma származású EP-képviselő lesz, aki a jelentéstevője annak a közelgő jelentésnek, mely a nemi aspektusait vizsgálja a nemzeti romaintegrációs stratégiák európai keretrendszerének.

A rendezvények kapcsán, Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke elmondta: "A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerét a magyar elnökség indította útnak 2011-ben, az Európai Néppárt egyöntetű támogatásával. A néppárti frakció mindig is az élvonalban küzdött Európa legnagyobb etnikai kisebbségének társadalmi befogadásáért és elkötelezettek vagyunk, hogy a folyamat szereplőit gyorsabb haladásra és látható eredmények teljesítésére ösztönözzük. A jólét és haladás térségét széleskörű partnerségen keresztül kell megvalósítanunk és mozgósítanunk kell az erőforrásainkat, hogy leküzdhessük a társadalmi kirekesztést Európában. Az Európai Néppárt továbbra is azért fog dolgozni, hogy ez így legyen".

"Számos kutatás alátámasztja, hogy a roma nők alkotják a legsérülékenyebb társadalmi csoportot az Európai Unióban és a legtöbb esetben képtelenek szabadon dönteni az életüket meghatározó kérdésekben, így alapvető jogaikat sem tudják gyakorolni. A jelentésemben számos javaslatot fogalmazok meg az uniós intézmények és a tagállamok számára, amelyek révén orvosolhatják a keretstratégia intézményi és szakpolitikai hiányosságait. A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének további végrehajtása során külön célcsoportként kell nevesíteni a roma nőket, felmérni és figyelembe venni sajátos szükségleteiket, legsérülékenyebb csoportjaik számára pedig külön védelmet biztosítani. Az érvényesülésük útjában álló akadályokat fel kell számolnunk, és megfelelő hangsúlyt kell helyezni arra a szerepre is, amelyet a roma nők közösségeik megerősítésében és fejlődésében betölthetnek" - emelte ki Járóka Lívia, a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének nemi szempontjairól szóló európai parlamenti jelentés jelentéstevője.

(Fordítás az eredeti angol változatról.)

Megjegyzés a szerkesztőknek

<p><strong>H&aacute;tt&eacute;r:</strong> Az Eur&oacute;pai Parlament Nőjogi &eacute;s Es&eacute;lyegyenlős&eacute;gi, valamint &Aacute;llampolg&aacute;ri, Bel- &eacute;s Igazs&aacute;g&uuml;gyi Bizotts&aacute;gainak szak&eacute;rtők, civil aktivist&aacute;k &eacute;s uni&oacute;s tiszts&eacute;gviselők r&eacute;szv&eacute;tel&eacute;vel tartand&oacute; k&ouml;z&ouml;s meghallgat&aacute;sa a nemzeti romaintegr&aacute;ci&oacute;s strat&eacute;gi&aacute;k uni&oacute;s keretrendszere első szakasz&aacute;nak tanuls&aacute;gaira, valamint a roma nők saj&aacute;tos helyzet&eacute;re &ouml;sszpontos&iacute;t majd. Az ezt k&ouml;vető k&eacute;tnapos t&eacute;nyfelt&aacute;r&oacute; l&aacute;togat&aacute;s Horv&aacute;torsz&aacute;gban &eacute;s Magyarorsz&aacute;gon a roma nők saj&aacute;tos helyzet&eacute;ről k&iacute;v&aacute;n t&aacute;j&eacute;koz&oacute;dni a r&eacute;gi&oacute;ban, &eacute;s ennek &eacute;rdek&eacute;ben az eur&oacute;pai parlamenti k&eacute;pviselők mindk&eacute;t tag&aacute;llambeli miniszterekkel, parlamenti k&eacute;pviselőkkel, polg&aacute;rmesterekkel &eacute;s civilszervezetek k&eacute;pviselővel tal&aacute;lkoznak majd, valamint roma telepekre is ell&aacute;togatnak.</p>

Más kapcsolódó tartalmak