Időszerű az uniós védelempolitika újragondolása

16.03.2017 11:32

Időszerű az uniós védelempolitika újragondolása

Fontos megjegyzés
Az itt kifejtettek anemzeti delegáció álláspontja, amelynem minden esetben egyezik a frakció álláspontjával.
Video picture

„Az EU-nak minden lehetősége megvan arra, hogy a védelem és biztonság területén továbblépjen, ráadásul a katonai technológia fejlesztése további innovációt eredményezhet”- mutatott rá Schöpflin György fideszes EP-képviselő szerdai plenáris felszólalásában. 

A képviselő szerint Európa túl sokáig csupán a puha hatalom eszközeire támaszkodott, és elhanyagolta a kemény hatalom fejlesztését, jóllehet az EU lehetséges védelmi struktúrái tulajdonképpen jelenleg is léteznek. „A lisszaboni szerződés 28. és az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikkei egyértelműen fogalmaznak az uniós szintű működési kapacitás fejlesztéséről, a közös védelemről és a tagállamok közti együttműködésről a katonai képességeik fokozatos fejlesztésében” - érvelt a Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság tagja.

A néppárti politikus úgy látja, hogy az elmúlt évek eseményei is azt bizonyítják, hogy az unió védelempolitikájában változásokra van szükség. „A Közel-Kelet válsága, a terrorizmus terjedése, Oroszország szerepe és az Egyesült Államok nyomása, mind Európa aktívabb részvételét és felelősségvállalását sürgetik, ezért nem is lehetne időszerűbb a jelentés”. Schöpflin szerint a terrorizmus elleni küzdelem területén létrehozott együttműködés, valamint a közös katonai beszerzések előnyei is tovább erősítik a védelmi és biztonsági struktúrákat.

Más kapcsolódó tartalmak

Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók