Az EP elfogadta eljárási szabályzatának módosítását

13.12.2016 16:00

Az EP elfogadta eljárási szabályzatának módosítását

Fontos megjegyzés
Az itt kifejtettek anemzeti delegáció álláspontja, amelynem minden esetben egyezik a frakció álláspontjával.
Video picture

Schöpflin György, a néppárti frakció alkotmányügyi koordinátora szerint leginkább az Európai Parlament érdeke, hogy az eljárási szabályok felülvizsgálatával hatékonyabb, átláthatóbb és elszámoltathatóbb legyen az EP az állampolgárok felé, valamint a Lisszaboni Szerződésnek megfelelően ezzel a modernizálással valódi társ-jogalkotóvá váljon.

„Az eljárási szabályzat felülvizsgálata hosszadalmas, két éves szakmai előkészítő munkát igényelt, és amíg elméletben mindannyian egyetértünk a változtatásban, addig a gyakorlatban ez valakinek már nincs ínyére” – mutatott rá Schöpflin az EP-n belüli ellentétekre.

Kiemelte, hogy egy komoly szakmai munka gyakorlati megvalósulása az új eljárási szabályzat. „Elutasítani ezt a professzionális munkát felér a legrosszabb fajta populizmussal, azzal a populizmussal, amit más kontextusban ugyan, de nap, mint nap visszautasítanak ebben a Házban” – hívta fel a figyelmet a fideszes EP-képviselő a szélsőbaloldal színjátékára.

Annak ellenére, hogy a szélsőbaloldali frakció megpróbálta még az utolsó pillanatban is elhalasztani a házszabály módosítását, az EP végül nagy többséggel megszavazta a reformokat. „Az új eljárási szabályzatnak köszönhetően a Parlament még elszámoltathatóbb, feladataira még fókuszáltabb lesz” – hangsúlyozta Schöpflin György, az Alkotmányügyi Bizottság néppárti koordinátora.

Más kapcsolódó tartalmak

Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók