logók

Egységes logója lesz az EPP politikai családnak

Az Európai Néppárt egy gazdag és befolyásos múlttal és jelennel rendelkező politikai család. Bár tagjai, közös történelme és közös kihívásai következtében szoros kötelék alakult ki, az EPP-t továbbra is különböző szervezetek alkotják, ami színes összetettségéből fakad. Ezen szervezetek az elmúlt évtizedek során különféle logók, betűk és vizuális szimbólumok segítségével kommunikáltak.

Mivel azonban az EPP ernyőszervezet különböző részei számos területen együtt dolgoznak, ezért két fő testülete; a párt és a frakció ezt az egységet ma egy közös logó elfogadásával vizuálisan is igazolni kívánja.

Ez elengedhetetlen az EPP, mint átfogó szövetség egységének és egységességének kifejezéséhez, valamint a közös logó segítségével tudja majd a nyilvánosság az EPP-t egy közös célokkal és eszmékkel rendelkező politikai családként elismerni. Fontos lépés ez tehát abba az irányba, hogy az EPP egy erőteljes és felismerhető márkává váljon.

Új logónkat a párt és a frakció elnökségének 2015. június 24-I ülésén fogadták el, majd használatát az Európai Néppárt 2015. október 22-i, Madridban tartott Kongresszusán vezették be.

#WeAreFamily
Töltse le az EPP Képviselőcsoport logóit
(zip fájl .eps, .jpeg, PNG tartalommal)
Az EPP Képviselőcsoport grafikára vonatkozó szabályai

 

Az EPP Képviselőcsoport logója kizárólag a képviselőcsoport kifejezett beleegyezésével használható.

Legfrissebb

Man voting on elections in Europe
2018.02.23 - 17:59

People should know who can become the Commission President

"Europe should not be an elite project. It must become more of a project for the people again. This is why we need more democracy and...
Enlargement
2018.02.22 - 11:39

End rebate logic - we all benefit from EU budget

“The EU budget must be strengthened without penalising taxpayers. Post-2020, we have to stop rebates, compensations and end the logic of...
Online shopping with digital tablet
2018.02.22 - 10:10

Shop like at home

Whether buying online or offline from another EU Member State, European consumers will in the future be entitled to a harmonised level oF protection...
Combines harvesting wheat
2018.02.21 - 18:14

Evaluation and authorisation of pesticides needs to hold up to scrutiny

After the controversy surrounding the renewal of the use of glyphosate in farming, the European Parliament has set up a Special Committee to...

A hét kiemelt hírei

2018.02.26 - 2018.03.02
Palm growing from pile of euros

New Tax Committee: artificial shifting around of companies' profits must end

Parliament is setting up a new special committee on Thursday to look further into the problem of the tax evasion and tax avoidance of multi-national...
Germany, Frankfurt, European Central Bank, low angle

EP hearing for ECB Vice-President candidate Luis De Guindos

The Ecofin Council, which gathers together the EU's 28 Finance Ministers, confirmed at its meeting on 20 February the nomination of Spanish...
A bee on a flower

Honey bees in trouble

The European Parliament will debate the future of beekeeping at its mini-Plenary on Wednesday. "We must keep an eye on our bees as their role in...