Hogyan dolgozunk
back to previous page
az Európai Parlamenttel
Az EPP egy olyan parlament legnagyobb képviselőcsoportjaként, amelyben a nem szocialista pártok egyértelműen többségben vannak, mindenki másnál jobb helyzetben van ahhoz, hogy meghatározhassa a testület politikai programját és megnyerje a döntő fontosságú szavazásokat. Erről az erőről tanúskodik az a tény is, hogy az Európai Parlament havi plenáris ülésein 1999 óta az EPP képviselőcsoportjának szavazatai minden más képviselőcsoporténál többször szerepeltek a győztes oldalon.
Az EPP képviselőcsoport mérete azt is lehetővé teszi, hogy tagjai számos kulcspozíciót töltsenek be a Parlamentben – így például az EPP képviselőcsoportjából kerül ki a Parlament elnöke és alelnökei közül öt, továbbá a képviselőcsoport tagjai látják el a 22 állandó bizottságából, illetve albizottságából tíznek az elnökséget, az öt quaestori tisztségből pedig kettőt. Az EPP képviselőcsoport tagjainak a parlamenti bizottságokon belüli kedvező helyzete biztosítja a jogot számukra, hogy megfogalmazhassák az Európai Parlament álláspontját a leglényegesebb jogszabálytervezetekről és egyéb fontos jelentésekről: a képviselőcsoport minden más frakciónál több alkalommal biztosított előadót a fontosabb témákhoz.
A közvetlen és általános választójog alapján ötévente megválasztott Európai Parlament feladata az, hogy az európai polgárok nevében demokratikus ellenőrzést gyakoroljon az Európai Unió döntéshozatali folyamataiban.
A Parlament összetétele: Az Európai Parlamentnek 736 képviselője van, akik közel 500 millió európait képviselnek:
| Tagállam | EP – 2009. július | EPP képviselőcsoport 2009. július | |
| Belgium | 22 | 5 | |
| Bulgária | 17 | 6 | |
| Cseh Köztársaság | 22 | 2 | |
| Dánia | 13 | 1 | |
| Németország | 99 | 42 | |
| Észtország | 6 | 1 | |
| Írország | 12 | 4 | |
| Görögország | 22 | 8 | |
| Spanyolország | 50 | 23 | |
| Franciaország | 72 | 29 | |
| Olaszország | 72 | 35 | |
| Ciprus | 6 | 2 | |
| Lettország | 8 | 3 | |
| Litvánia | 12 | 4 | |
| Luxemburg | 6 | 3 | |
| Magyarország | 22 | 14 | |
| Málta | 5 | 2 | |
| Hollandia | 25 | 5 | |
| Ausztria | 17 | 6 | |
| Lengyelország | 50 | 28 | |
| Portugália | 22 | 10 | |
| Románia | 33 | 14 | |
| Szlovénia | 7 | 3 | |
| Szlovákia | 13 | 6 | |
| Finnország | 13 | 4 | |
| Svédország | 18 | 5 | |
| Egyesült Királyság | 72 | - | |
| ÖSSZESEN | 736 | 265 |
Hatáskörök: A Római Szerződés 1957-ben történt aláírása óta a Parlamentnek jelentősen bővültek a hatáskörei –emellett, 2009 decemberében, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével a Parlament újabb hatáskörökre tesz szert. A Parlament az EU költségvetésével kapcsolatban jogszabályokat alkot, és ellenőrzést gyakorol, valamint felügyeli az Európai Bizottságot és annak tevékenységeit.
Az Európai Parlament hivatalos székhelye a franciaországi Strasbourgban van, ahol havonta egyhetes plenáris ülést tartanak. A Parlament két további munkahellyel is rendelkezik: az egyik Luxembourg, ahol a Titkárság egy része működik, a másik Brüsszel (Belgium), ahol a képviselőcsoportok és a parlamenti bizottságok üléseznek, és ahol a Titkárság nagyobb része végzi munkáját. Brüsszelben emellett kétnapos plenáris üléseket is tartanak.









